![]()
Sopron, 2016. január 30. - Kortárs magyar darabokat láthat a soproni színházi klub közönsége idén, a teátrum jubileumi évében.
Hat bemutatót tartanak a soproni a színházi klubban (MTI)
Szilágyi Zsolt: Az RMDSZ attól is elállt, amiben decemberben megegyeztünk (MTI)Kolozsvár, 2016. január 28. - Szilágyi Zsolt szerint az általa vezetett Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) csütörtöki tárgyalásán az RMDSZ attól is elállt, amiben decemberben már megegyeztek. A Vajdaság kincseit mutatja be egy új szerbiai portál (MTI)Belgrád, 2016. január 28. - A délvidéki földikutya, Kosztolányi Dezső Aranysárkány című regényének helyszíne, a szabadkai szecessziós épületek, Óbecse napsugaras díszítésű deszkaoromzatai és a ludasi népmesemondás is szerepel abban a gyűjteményben, amely a vajdasági magyar nemzeti kincseket és értékeket hivatott bemutatni és népszerűsíteni. A szamosújvári önkormányzat elfogadta a magyar iskola beindítását (MTI)Kolozsvár/Szamosújvár, 2016. január 28. - A Kolozs megyei Szamosújvár önkormányzata csütörtöki ülésén elfogadta, hogy magyar iskola induljon a 2016/2017-es tanévtől a városban - tájékoztatta az MTI-t Juhos Tamás önkormányzati képviselő, az iskolaalapító Téka Alapítvány alelnöke. |
||
|
||
|
További cikkeink...
|
||
|
|
||
| 228. oldal / 2418 |


